Szüless újjá akár egy Főnix!

Az elmúlt bő félév nem szólt másról csak az elengedésről, a transzformációról és egy új élet kialakításáról. Természetesen egyik sem megoldott még, mindhárom folyamatosan zajlik. Nap mint nap próbálom megérteni magamat és a világra adott reakcióimat. Sokszor érzem azt, hogy ugyanazokat a köröket járom… amikről azt hittem, hogy már vége, amikről azt hittem, hogy már túljutottam… de az Élet mindig elémgördít olyan újabb helyzeteket, amikben helyt kell állnom, méghozzá másmilyen módon, mint ahogyan régen tettem. Azt érzem, semmit nem változtam, leszámítva azt, hogy felismerem a reakcióimat. De hogy elengedjem a mélyen megbúvó félelmeket, haragot, agressziót és érzelmi elfojtásokat, arra már nem vagyok képes…

Az év első felében munkahelyet váltottam, azaz inkább azt mondanám, hogy teljes életformát; vállalkozó lettem. Feladtam a biztosat a bizonytalanért. Hatalmas lépés volt tőlem úgy belevágni, hogy azt sem tudtam, mi vár rám hónapok múlva. Vajon lesz-e elég ügyfelem? Vajon el tudom adni magamat? Vajon keresek-e annyit majd, mint azelőtt? Ezernyi kérdés és még mennyi nincs megfogalmazva… Viszont azt kell mondanom, hogy jól indultam. Minden nagyképűséget félretéve, büszke vagyok magamra azért, amit pár hónap alatt már most elértem, de a félelem folyamatosan bennem van. Vajon továbbra is jó leszek ebben? Nem tudom elengedni a gondolatot, bármennyire is akarom…

Az év első felében elköltöztem. Jobban mondva összeköltöztem a párommal. Hatalmas lépés volt ez is számomra. A múlt fájó sebei miatt sérülékeny vagyok és azt éreztem, hogy nem tudom otthagyni a biztos albérletemet a bizonytalan, de kecsegtető, közös jövőért. Be voltam rezelve, hogy tudok-e működni ebben az egészben. Tudok-e az lenni, aki lettem az elmúlt 2 évben, vagy ismét bekapcsolnak a hülyeségeim és tönkreteszek mindent. A saját kezem által létrehozott szobát sem tudtam elengedni. Végül megtettem és itt vagyok. Bár sokszor érzem azt, hogy elbukok, nem tudom ezt csinálni, nem tudok kapcsolatban működni, mégis túllendülök, felállok és elhatározom, hogy márpedig sikerülni fog. Ha kommunikálok és nem fojtom el a problémákat, akkor együtt könnyebb… csiszolódunk, szokjuk egymást; s már egyre ritkábban érzem, hogy nem értenek meg és nem tudok ebben az egészben létezni.

Viszont a félelmek így is ott vannak. 100x is bizonygathatják nekem, hogy mennyire szeretnek, velem vannak, ha egyszerűen félek a visszautasítástól, az egyedülléttől és az érzéstől, hogy nem vagyok fontos. Rossz szavam nem lehet, én mégis manipulálok és mártírkodok ha kell. Fél siker, hogy ezt felismerem, de még nagyobb siker lenne, ha kezelni is tudnám. Hiszen a bezárkózás és az elfojtás nem a legjobb módszer a fentiek megoldására. Márpedig ha nem mártírkodhatok vagy manipulálhatok, akkor legtöbbször bezárok. Persze a kulcs itt is a kommunikáció és talán az önismeret. Kétségkívül fejlődök és transzformálódok; csak kicsit mindig meg kell halni, ahogy a Főnix teszi, hogy a hamvaiból új életet kezdhessen.

Reklámok

Mit adott nekem 2016?

Szilveszter óta többször próbáltam billentyűzetet ragadni, de valahogy nem szállt meg az ihlet. Pedig nagyon sok mindent kaptam 2016-tól, többet is mint mire az elején számítottam.

Év elején eléggé elveszve éreztem magam. Szabadulni szerettem volna az akkori láncok közül, vergődtem, szenvedtem – mint ahogyan szoktam -, majd tettem egy nap lépést: kiléptem az akkori munkahelyemről és elindultam valami új felé, amiben fejlődési potenciált láttam. A karrierem területén ez a váltás egy nagy lökést hozott; hónapok alatt lett egy saját csapatom, hatalmas regionális ügyfeleket bíztak rám, megbecsülnek, szeretnek és bíznak bennem. Hogy szívemből szeretem-e csinálni, az más kérdés. Erre vágytam, megkaptam. Most élveznem kellene…

Nem csak világi sikereket értem el, hanem spirituális területen is segítettek az égiek. A legfontosabb számomra, hogy gyakoroltam az elengedést:

  • búcsút vettem a plátói szerelemtől és útjára engedtem életem egyik meghatározó személyét
  • rájöttem, hogy a felelősségvállalás az egyik legfontosabb dolog az életben, és bármit teszel, mondasz vagy éppenséggel nem mondasz, annak súlya van. így hát megtanultam felelősséget vállalni, amihez bűntudat is párosult. tehát gyakorolhattam a bűntudat elengedését
  • elengedtem a belvárosi lakást és el mertem költözni, remélve, hogyha már felégetem magam mögött a 2015-ös év emlékeit, akkor jön valami jobb, teljesebb.
  • elengedtem régi berögzült mintáimat. most már ki merem fejezni az érzéseimet: lehet, hogy először páncélt növesztek, de egy idő után kimerészkedek mögüle és elmondom, ha valami bánt, vagy ha valami miatt bosszús, esetleg haragos vagyok. sokkal könnyebb lett így az életem
  • és végül elengedtem az irányítást. így találkozhattam azzal az emberrel, aki a mai napig fényt hoz az életembe és beragyogja azt.

Tehát folytattam a spirituális utamat: sokat meditáltam, oldottam a blokkokat és fejlődtem. Maximalizmusomból adódva én azt érzem, hogy nem eleget, de visszagondolva igenis nagy lépést tettem meg a tavaly januári énemhez képest. Ettől függetlenül sokat kell még fejlődnöm, főleg az elengedés területén és abban, hogy hogyan álljak ki saját magamért, ha már nem bírom a terheket.

2016, köszönöm, hogy voltál és tanítottál. Akkor ott, nagyon nehéz volt, de most látom, hogy mennyire megérte…

Higgy a belső erőben!

Hosszú ideje már, hogy nem ragadtam billentyűzetet, pedig volt pár alkalom, amikor kiírhattam volna magamból a keserűséget vagy a boldogságot. Az időm sajnos nem engedte, hogy leporoljam ezt a blogot, meg aztán mindig magamban próbáltam lerendezni a problémákat. Pedig leírni néha sokkal-sokkal egyszerűbb és üdítőbb. Főleg akkor, amikor életcélválsággal küzd az ember. Amikor nem tudja merre haladjon, hova menjen, mibe vágjon bele vagy mibe ne. Ilyenkor érdemes papírra (vagy éppen képernyőre) vetni a scenáriókat…

Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy feladom, mert egyszerűen nem tudtam, hova tovább. Felmerült bennem a kérdés: “Vajon tényleg szeretem azt csinálni, amit csinálok? És ha nem, akkor mit szeretnék helyette csinálni?” – A kérdés a mai napig zakatol a fejemben és igazi, mély, őszinte választ még nem kaptam rá. Úgyhogy jeleket kérek és eseményeket, amik sodornak előre. Most még megyek, afelé, amit évek óta szerettem volna elérni. Talán most sikerül. De vajon boldog leszek tőle? Kétlem…

Tisztán emlékszem, amikor az asztrológiai prognózis egyik óráján végigmentünk a csoport Solar képletén, de egyedül nekem lett kielemezve a Radixra vetítve is. Hivatásváltás, felelősségvállalás, új struktúra a munka területén, kapcsolatok, nyilvánosság… Ez mind-mind kibontakozni látszik, már fél hónappal a születésnapom után. De vajon a jelenlegi hivatásom területén kell ezt beteljesítenem?

Azon az estén tisztán éreztem, hogy mit kell tennem. Lelkes voltam és láttam magam előtt egy új énemet. Egy olyat, aki nagyon szereti azt, amit csinál és sugárzik belőle az elégedettség. Aztán újra elkapott a taposómalom és én a spirituális fejlődésemet félredobtam, az intuíciómat és a teremtőerőmet elzártam. Azt érzem, hogy kezdek megint nagyon gyakorlatias és racionális lenni. Megint mást helyeztem fókuszba: a párkapcsolatot, a karriert, a családot… ez persze nem baj. A baj az, hogy ezeket az életterületeket nem olyan szintről figyelem és kezelem, amilyen szintről korábban tettem. Amikor hittem a belső erőmben és az Univerzumban. Nem csak gondoltam, hogy hiszek bennük, hanem éreztem is.

Ismét nyitnom kell a világra. Bíznom kell az intuícióimban és fel kell szabadítanom a teremtő erőmet. Hiszen tudom, hogy káprázatos dolgokra vagyok képes, csak engednem kell, hogy vezessenek.

Talán így megtalálom a célt is, ami felé érdemes menni…

Visszaadom a szenvedést

Többszöri meditációk, bolygóállítások és szellemi gyakorlatok után is azt érzem, hogy ugyanott vagyok: dagonyázok a mocsárban és keresem az éltető szenvedést. Abszurd ez így, de ez az igazság. Olyannyira mazochista vagyok, hogy ha az egyik életterület működik, akkor egy másikon találok olyat, amin rágódni lehet. Pedig meguntam ezt. Belsőm legmélyéről szeretnék kiszakítani minden problémát, fájdalmat, haragot és szenvedést és csak szeretnék ÉLNI. Csupa nagybetűvel.

Sokszor eldöntöttem, hogy felhagyok a megmentő szereppel és az érzelmi függéssel. Be kell látnom, hogy ez nem 2 perc munkája, hanem éveké, vagy akár – a horoszkóp konstellációimból kiindulva – egy egész életé. Bízom abban, hogy már eleve a felismerés, valamint a magamba fektetett energia hosszú távon meg fog térülni, még akkor is, ha most nem ezt érzem. Látom, hogy megyek az úton, talán jó irányba is tartok, viszont a dolgok siettetése és kontrollálása nem vezet jóra. Türelem. Elfogadás. Elengedés. A három általam leggyűlöltebb szó, de ezekben van az igazság. A munka nem áll meg… folytatódik, és a mantrám örökké tart:

“Visszaadok minden átvett szenvedést, fájdalmat és problémát. A saját életedért és a döntéseidért a felelősség téged terhel, nem engem. Felhagyok azzal, hogy megmentselek, hogy utat mutassak és vezesselek. Mindezek nem azt jelentik, hogy nem szeretlek, csak annyit, hogy ami nem az én témám és feladatom, azzal nem foglalkozom.”

 

Miért vagy erős?

  • mert szembenézel a hibáiddal és képes vagy azt elfogadni és aztán dolgozni rajtuk
  • megmondod, amit gondolsz, teszed, amit jónak látsz és vállalod érte a következményeit
  • mert hiszel az értékeidben, abban, hogy amit csinálsz az jó
  • mert önálló és önmagadban is teljes egész vagy
  • mert mindig tudsz nevetni
  • mert csak az tud másoknak annyi erőt adni, akiben magában még több van
  • és mert egyébként te magad is tisztában vagy azzal, hogy miért vagy erős.

Elfeledett levél

Úgy hittem, hogy görcsös, ragaszkodó szeretetemmel magamhoz kötlek és kisajátítalak. Hittem, hogy majd értelmet adsz az életnek és mindig mellettem leszel. Visszagondolva borzalmas dolgokat műveltem csak azért, hogy érezzem a szereteted és azt, hogy fontos vagyok. Természetesen mindennek az ellenkezőjét értem el: kalitkába zártalak, megfojtottalak és eltaszítottalak magamtól. Olyannyira, hogy szinte megszoktam és évek múltán már én sem igényeltem a közelséged. Elvesztettük egymást és nem találtunk újra vissza…

A külön töltött idő sok mindenre megtanított. Mutattál egy világot, amit akkor, ott nem vettem észre, de nélküled mégis megláttam. Kellett a tapasztalás, hogy felelősséget tudjak vállalni és rájöjjek hogyan kell szeretni. Sokszor hiányoztál, de a sors megmutatta, hogy tovább kell lépni.

Már nincsen bennem harag sem szomorúság. Hálás vagyok Neked, hogy az életem meghatározó időszakában ott voltál és tanítottál. Legfőképpen arra, hogy milyen az igazi szeretet és hogy hogyan kell szeretni. Sok fájdalom árán, de elérkeztem az út végére: megértettem és elfogadtam a tanítást, tovább tudok lépni és be tudom fogadni az újat, bármennyire is félek megnyílni és kötődni. Megteszem, mert akarom! Kész vagyok átadni magam a változásnak és egy új ösvényre lépni, ami kiteljesít és reményekkel tölt el. Ahol másnak mindazt megadhatom, amit igazán megérdemel és ahol mindazt megkaphatom, amire vágyok.

“Már tudom szeretni nem azt jelenti,
Hogy két ember egy igát von,
Hanem a másikat biztatni, repülni
át egy világon…”

Kötődni vagy nem kötődni?

Azt mondják az az igazán erős ember, aki felismeri, hogy mikor kell segítséget kérnie, meg is teszi és el is fogadja azt. Azt hiszem erős vagyok, hiszen 1 hónapja ért a felismerés, hogy vannak dolgok, amiken hiába dolgozok, nem tudom megoldani őket egyedül; igenis kell valaki, aki vezet és támogat. Mert hiába tudom egobol megmagyarázni az életemben lévő események miértjét, ha nem érzem a lelkemben, akkor mit sem ér.

Már régóta észrevettem, hogy mindig olyan férfiakat vonzok be, akik “elérhetetlenek”, vagy ha minden klappolna, akkor én generálok olyan helyzeteket, amikkel távol tarthatom őket magamtól. Miért? Egyszerű a válasz: hogy ne kelljen kötődni. Mert bár tudatosan vágyom arra, hogy kötődhessek és tartozhassak valakihez, ugyanakkor tudat alatt olyan energiák működnek bennem a családi rendszerem miatt, ami hatással van a párkapcsolataimra. Tetézi a helyzetet a Vízöntő érdekeltségem, ami kötelezettségek nélkül akar élni, szabadságra és függetlenségre vágyik. Ugyanakkor az erőteljes vizes jegyeim pedig kötődnének, éreznének, ragaszkodnának és gondoskodnának. Tehát elég komoly ambivalencia van bennem, amit nehéz feloldani, főleg egyedül. Emiatt mentem el egy Bolygóállításra, ami hasonló a családállításhoz, de itt nem a családtagokkal, hanem a planéták analógiájával és energiájával dolgoznak. Tehát elmentem, reménykedve abban, hogy választ és egyben megoldást is kapok a kérdésemre. Végeredményben tudtam, hogy mi fog kijönni blokknak, de átérezni is szerettem volna, ami természetesen megtörtént. Azóta igyekszem feldolgozni az információkat. Meditálok rá és pozitív megerősítéseket hajtogatok magamban. Nem szeretném egobol értelmezni a történteket, sem agyalni rajtuk. Érezni, megélni szeretném és végül elengedni. Nem hiszem, hogy ez egyik percről a másikra menni fog, de bízom benne, hogy gyorsabban végig tudom járni az utat, mintha egyedül tettem volna. Ami a szemem előtt lebeg az az, hogy meguntam a szenvedést és boldog szeretnék lenni. Természetesen nem bármi áron, de boldog. Úgy gondolom, hogy megtettem az első lépéseket. Várom a következőket…